Astangajóga Oktatási és Kulturális Közhasznú Alapítvány

 

Tartalomjegyzék

2022.04.11-13 Duna korzó bábos projektnapok a Göllner Mária gimnázium tanulóinak a Soup társulattal. Bevezetés a bábművészetbe a különböző bábtechnikák bamutatásával, bábmozgatás gyakorlatok és a Csodálatos kisöreg díszleteinek készítése volt a program. 

 

2022.05.17-én Szentendrén, a Duna korzói telephelyen a gyerek Soup bábműhely Kőleves címmel bemutatót tartott. A gyerekek bemutatták az ismert mesét, a műhely alatt maguk által készített bábjaikkal, díszleteikkel. Az előadás szövegét is ők írták és adták elő. Az előadás után a készülő bábelőadásból láthattak a nézők egy kis jelenetet. Majd a jelenlévők a levesbe való zöldség bábokat készíthettek, amit azután haza is vihettek. Az eseményen több, mint 30-an vettek részt.

   

     

2022.06.12-én a Tilos maraton adománygyűjtő programon vett részt önkéntesen a Soup bábtársulat a Csodálatos kisöreg bábelőadással. Az előadás után a Skatulacska közösség tartott önkéntesen népi játékokat a gyerekeknek. Az előadáson és a játékon kb.60-70-en vettek részt.

      

   

2022.12.10-én a Kesztyűgyárban a Tilos Rádió mikulás ünnepségén, a Soup bábtársulat előadta a Mikulásvonat című előadását. A bábos vonatutazás alatt a gyerekek megismerkedhettek a különböző népek szokásaival, zenéivel és viseleteivel, motívumaival. Az előadást kb. 50 fő tekintette meg.